Admin

Isten terve a házasságról: Áldások, kihívások és újrakezdések

Miért házasodunk egyáltalán?Valóban fontosabb a házasság, mint az együttélés?És hogyan válasszunk jó párt, aki mellett kiteljesedhetünk?Miért hozta létre Isten a házasság intézményét, és miért fontos ez a hívők életében? Ebben az epizódban Benjámin és Barbi segítségével a házasság nagy kérdéseit járjuk körbe keresztény szemmel. Beszélgetünk a házasság áldásairól, a párválasztásról, és a házassági krízisekről is…

Részletek

A gyülekezet öt célja

Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Ebben az epizódban visszatekintünk a 2024-es évre: mi sikerült jól gyülekezetünk életében, és mely területeken kell még fejlődnünk? Az értékelésen túl előretekintünk 2025-re, és átbeszéljük, hogyan szeretnénk az öt fő célunkat megvalósítani. Érintjük a tanítványság témáját, és…

Részletek

Cipősdoboznyi szeretet

Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. A mai epizódban Papp Krisztával beszélgetünk a Cipősdoboz Akcióról, amelynek célja, hogy karácsonyi örömet hozzon rászoruló gyermekek életébe. Szó esik a karácsony valódi jelentéséről, személyes élményekről, és arról, hogyan találják meg ezek az ajándékok a megfelelő helyet….

Részletek

Beszélgetés Németh Ajsával és a Csillagok pislákolása című regényéről

Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Ebben az epizódban vendégünk Németh Ajsa, a Csillagok pislákolása című ifjúsági regény szerzője. A beszélgetés során betekintést nyerhetünk Ajsa hitbeli útjába és alkotói folyamatába, miközben választ kapunk arra, hogy miként kapcsolódik a történet a mai fiatalok életéhez…

Részletek

A kegyelem gyakorlata

Ebben az epizódban A keresztyén és a lelki fegyelem című könyvet vesszük górcső alá. Hogyan segíthet a Bibliaolvasás és az igealkalmazás Istenhez való közeledésben? Valóban Isten szerelmes üzenetéről szól minden, vagy csak Jézus személyén keresztül érthetjük meg igazán? További kérdéseink: Tarts velünk, és fedezzük fel együtt a kegyelem gyakorlatának mélységeit és szépségeit! A beszélgetést vezeti:–…

Részletek

Tanítványság

A remény hangjai legújabb része már hallgatható!Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Rövid tartalom:Ebben az epizódban mélyebben megvizsgáljuk a misszióparancs jelentőségét és célját. Mi a tétje annak, hogy az evangéliumot megosszuk másokkal? Mit jelent valóban tanítványnak lenni, és hogyan járhatunk azon az úton,…

Részletek

Lelki ajándékok felfedezése az életünkben

A remény hangjai legújabb része már hallgatható!Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Rövid tartalom:Mindenki kapott lelki ajándékot Istentől – de vajon mi ezeknek a célja, és hogyan ismerhetjük fel őket a saját életünkben? Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogy mire kapjuk ezeket az…

Részletek

Identitásunk Krisztusban

Elindult a második évad!A remény hangjai legújabb része már hallgatható!Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Rövid tartalom:Fedezd fel velünk, hogy mit jelent a krisztusi identitás, és hogyan formálja életünket, szolgálatunkat! Együtt megvizsgáljuk, hogyan erősíthetjük meg identitásunkat, miért fontos ez az életünk minden területén,…

Részletek

Hittan

A remény hangjai legújabb része már hallgatható!Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Rövid tartalom:A hittan tanítása gyakran szerves része a gyülekezeti életnek, és lehet iskolai vagy egyházi keretek között történő oktatás is. Célja, hogy segítse az embereket megérteni és elmélyíteni hitüket, valamint útmutatást…

Részletek

Bemerítés

A remény hangjai legújabb része már hallgatható!Meghallgatni a PODCAST menüpont alatt lehet, illetve ezen kívül más podcast platformon is lehetséges a TOVÁBBI PLATFORMOK menüpontnál. Rövid tartalom:Ebben az epizódban arról fogunk beszélni, hogy miért fontos a bemerítés az újjászületés folyamatában, miben hasonlít és miben különbözik a mi bemerítésünk és Jézus bemerítése, valamint hogy milyen szellemi és…

Részletek
Lap tetejére